Ha valakit, hát engem sírba visz a kényszeres megmondóemberek egyre nagyobbra duzzadó tömege. Mégis minél többen töltik be ezt az ál-szerepet, inflálódik a véleménynyilvánítás minősége, feltételessé válik, végül személyeskedésbe csap át. Joggal feltételezheti a kedves olvasó, hogy én is sorszámot téptem az önjelölt kritikusok várólistáján, de leginkább mint a rap hű kedvelője pötyögtem fel az alábbiakat.

A rap régi iskolájáról és a műfaj nagyjairól negatív véleményt megfogalmazni főben járó bűn, az újhullámos irányzatok védővonalait pedig az "ez is belefér, ettől egyedi, haladjunk a korral" verbál-sebtapaszok alkotják. Elégedetlen lehetsz, miután gyerekkorod kedvenc slágereit újrahallgatod, lefordítod magyarra, majd rádöbbensz, hogy a világmegrengető dallamok és a boom-da-boom-ye rezgésű flow mellé végtelenül egyszerű dalszövegeket rendeltek az előadók. Ez talán az első kellemetlen élmény, amitől kicsit megtörik a varázs, és belegondolsz (akár csak egy pillanat elejéig) , hogy a forma nem menti meg a tartalmat. Ezt a frusztrációt szerencsére sikeresen oldja a  (hú de elcsépelt szitokszó) mainstream, és az aktuális popkult irányzatok. Ma belefér, ha rímbe szeded, hogy rappelsz, meg hogy micsoda életművész vagy te, és nem érdekel a negatív kritika (általában pont ezek a rapperek várják legjobban a pozitív visszacsatolást). Mert bár semmi újat nem mondtál, egy őszinte pillanatod nem volt (se a közönség, de leginkább magad felé nem), milyen jó a ritmikaa, mekkora volt már az a nemtomhány szótagos rím! Elégedetlen lehetsz, és joggal érezheted, hogy a rap egy többösszetevős, szövegcentrikus műfaj, ahol NEM menti meg egyik hozzávaló hiányát egy másik ereje.

Elégedetlen lehetsz, amiért a negyedik ikszbe lépő MC-k önmagukat tematizálják, és három egymást követő lemezen húzzák alá piros tintával, hogy "őkmárakkorrappeltekamikortemégmegse". Mert hát kajak: óvakodjon az az utókor, ami nem ismeri el a régi motorosokat, hiszen ők a magyar rap, ők tették le azalapokat , ezért bármi féle produktumuk kizárólag minőségi lehet - a nagyi kertjében lévő zöldségből csak nem lehet rossz levest főzni ugye-ugye? Vagyis a rap az életük. Vagyis ők a rap. Vagyis az életük az életük. Öööö.. eggyé váltak a rappel.. iigen, igen! Ez az! Ők ilyen multifunkciós zenészek, akik ilyen naonfurán egyszerre a műfaj in- és outputjai is. Bár vágni lehet a tömjén füstöt, a személyi kultusz mögé sokan be tudnak sorolni, és az egy család vagyunk érzés gyengéden átölel. Ugye te sem akarsz ebből kilépni?

Elégedetlen lehetsz, amiért a tizenéve még a Viva tévén szégyellősen bemutatkozó, nyomorról és társadalmi bomlásról szövegelő előadók a hazai piac legjobb influencerei lettek (nem a Fantánál brástyi, oda kizárólag 18 év alatt vesznek fel, még mielőtt meg akarnád ugrani a magad elé feltett lécet, és kialakulna erőteljesebb önképed).

Elégedetlen lehetsz, amiért hiába érzed három ragrím után, hogy már gáz van, még mindig a rílség jelenti a nívót. Amikor egy zene nem beszél önmagáért, és leginkább semmitmondó, akkor lehet kijátszani a realség kártyát. Szóval az van, hogy semmi újat nem mondtál, de látom rajtad, hogy rappelsz. Mert az a szöveg az utcáról.. na az aztán nem semmi!! Lécce, szerepeljen a szövegedben a tudom-hogy-honnan-jöttem, kérem a vágóképet a várostábláról, végül hadd lássam azt a kotyogós kávéfőzőt, és kérem nem eltakarni az összeszotyizott Nemzeti Sportot! ( = real vagy)

Na és akkor MOST lehet felháborodni!

Rappelni nem nehéz. Nem kell kilencpertízes brit tudósok ajánlása; ütemre szövegelni abszolút nem nagy mutatvány. Rotakapával driftelni, na az nehéz! ( <- don't try this at home) Rappelni könnyű, minőségi rap készítéséhez azonban idő kell..meg igény a megvalósítására. Vérnyogó alapokra, géppel helyreigazított hangon sorolni világmárkákat ugyanolyan könnyű, mint előadni a körzet koronázatlan királyát. Rímeket írni sem nehéz. Főleg nem ragrímeket. Hidd el, ha a sor vége "kezemet", akkor nem fogsz évekig gondolkodni, mire a következő végére nyesnéd, hogy "nevemet". Rappelni az utcáról nem nehéz. Két Mobb Deep meg Onyx klip, egy kis kivagyiság, plusz rasszok monoton felsorolása, és máris roskadoznak a sorok.

Lenyúlni témákat, stilisztikát felkapott előadóktól nem nehéz.

Zongorán faék egyszerűségű 3 billentyűt igénylő dallamsort felpötyögni, rácsapni ugyanazt a dallamsort követő basszust, és előre összerakott dobot szintén nem nehéz (persze még mindig jobb, mint jutubról letölteni, és sokszor a kevesebb több lehet, de ez a ritkább).

Pont ezek miatt rappelnek túl sokan, és ettől ez a "legűzöttebb" műfaj, és a telítettség valahol evidensen magából következteti a nagyarányű hitvány produktumot, de lassan tényleg tű a cérnakazalban feeling, hogy ne közhelyes, giccses, tömegzenét dobjon be a zinternetegyiklegnagyobbvideómegosztója. Valahogy hiányolom magamból a gyanakvást, hogy ezek az előadók éjszakába nyúlóan a papírjuk felett görnyednek, és négy hábés ceka végét rágták le, mire kiizzadták magukból a textet.

Nem kell erőszakosan újítani, lehet ápolni akár az aranykori hagyományokat is (jómagam odavagyok számos jelenkori boom bap előadótól), de nem elegendő. Egy jó rapszámhoz kell egy téma, amiről hitelesen, őszintén tudsz rappelni, írói készség, kell jó flow, kiejtés/artikulálás jó zenei alap, nyelvművelés (nem attól lesz valós, ha görcsösen idegen szavakkal dobálózol a wikiről), és igenis, egy jó szöveg akár hónapokig is készülhet.. hacsak el nem kap a gépszíj és nem dobsz össze két óra alatt három trekit.

Igényesség: érződik, lehet tudatos vagy ösztönös, de abszolút tanulható (szerintemszerintemszerintem).