Rap, mint művészet?

A számos irányzat közül a rap az a műfaj, ahol a zene értékét és profilját elsődlegesen a szövegiség adja. Míg egy popzenében lalalazhatunk négy percen át, vagy egy veretősebb metál elbír kétpercnyi vokálmentes sávot is, egy jó hip hop trekinél nem alibizhet az MC. A jó rap alapja a jó témaválasztás: ehhez nyújt mankót a következő néhány sor.

Tegyük fel, hogy olyan előadó vagy, aki szeretné kerülni a folyamatos telepi szerepvállalás “megzenésítését” - nagy jóindulattal sem tudom alkotásnak nevezni. Tegyük fel, hogy olyat szeretnél papírra vetni, ami releváns, közöl, és nem fölösleges mp3-gengszterkedés. Tegyük fel, hogy célja van a zenédnek, ami nem nézettségmaximalizáslásban vagy kínos önigazolásban merül ki. Ha a tőled telhető maximumot szeretnéd kihozni a szövegedből, mielőtt elkezdenéd írni, egy alapvető kérdést kell feltenni magadnak: mi köti le a gondolataidat mostanában? Mi az, ami kvázi feszít belülről, és ezek közül mit ÉRDEMES közölni a világgal? Ezek közül hoztam négy példát!

Életkori sajátosságok

Remek topikokat kínálnak a korodból adódó életesemények. Őseinktől sokat hallott frázis, hogy tizenévesen elkezd kinyílni a világ. Így is van; tökéletes táptalaj az ihletszerzésnek a kamaszkor. Hasonlóan az egyetemi évek (huhh), a melóvállalás, megismerkedés a munkaerőpiaccal, családalapítás, etcetera. Talán ezek erős közhelyfaktort hordoznak magukban, mégis bátran ajánlom. Ha tényleg van vénád a raphez, akkor nem okozhat gondot egy sokak által választott téma, a rapphez is tehetség kell - önkritikát sajnos nem árulunk. Lehetsz önreflektív, de ne tuszkold le a hallgatóid torkán pl. a depressziódat úgy, hogy semmi nem következik belőle. Nem népmesei tanulságot kell tűzni minden nótád végére, de az, hogy fekete égboltról meg piásüvegekről vakerálsz, senkit nem érdekel - unalmas, és nem késztet arra, hogy bármit is továbbgondoljon róla a befogadó. A Mónika és Balázs Show sötét öröksége a családon belüli erőszakkal és házaságtöréssel házalás. Neked ne legyen célod, hogy a problémáidon csámcsogjanak a hallgatók, vagy együttérzően küldjék a szívecskés reakciókat a posztjaid alá. Ha a zenéd bevonja a közönséget a magánszférádba, annak legyen oka, különben olyan elbeszélésnek fog hatni, ahol próbálod feldolgozni a nyűgödet, a hallgatóid pedig kínosan feszengenek. A csoportterápiás raphez már nagy cápának kell lenned, hogy jól süljön el a koncepciód, és ne váljon öncélúvá a zenéd. Egyszerűen érződik, ha az író sajnáltatni akarja magát, nem pedig perspektívát kínálni egy probléma kapcsán.

Aktualitás

..avagy “mi zajlik a világban”? Ehhez lényegesen tájékozottabbnak kell lenned, mint a legtöbb foteltroll, és velük ellentétben neked nem lehet puszta hatáskeltés a célod azzal, hogy megmondod a tutkerót. Baromi könnyen visszafelé sülhet el az ötleted, ha felszínes tartalommal próbálod elhitetni (leginkább magaddal), hogy átlátod a szociális, politikai, kulturális folyamatokat. Nem ettől leszel értelmiségi, és ne érezd szükségét, hogy olyan témát boncolgass, amihez nem értesz. Ráadásul, feltehetően nem is foglalkoztat, ezért sem vagy jártas benne. Olyanról meg minek írsz, ami nem izgat? Utálom a kelbimbós rakott húst - nem is csinálok ebédre. Ahogy érezhető, ha valaki kényszeresen idegen szavakat használ, amiket nem győz kiírni wikiről, ugyanúgy levágós, ha teljesen inkompetens területen akarsz puzsérkodni. Nem lesz elég két cikk elolvasása ahhoz, hogy hitelesen véleményt formálhass a nagyvilág dolgairól, és nem is kell mindenáron megfejteni egetrengető kérdéseket. Figyeld meg, hogy pl a mai tömegember mire rezonál leginkább, mi foglalkoztatja, hogyan éli hétköznapjait. Hagyd, hogy a téma válasszon téged (Harry Potter eyo), hagyd, hogy gondolatokat ébresszenek benned a körülötted és/vagy benned zajló dolgok, vagy akár felbosszantsanak, és ki kelljen írnod magadból!

Storytellin’

Sok hozzáfűznivalót nem igényel a mesélős rap. Találj egy jó történetet (valósat, vagy akár fiktívet), és szedd rímbe. Egyszerűen hangzik, de egy sztori, ha elmondva unalmas és semmitmondó, lineárisan elrappelve is az lesz. Válassz rövidebb cselekményeket, apró mozzanatokat elemezz, több szempontból. Ne akard ledarálni a középkort, különben a zene 3-4 perces időkerete lukas nótát eredményez, száraz adatolással. Olyan történetet mesélj, ami a te szádból/tolladból érdekesen hangzik és leköt, mint egy jó újságcikk vagy novella. Ahogy az életkori sajátosságoknál, úgy itt is igaz, hogy nincs olyan átlagos sztori, amit egy tehetséges emszí ne tudna érdekfeszítően tálalni.

Asszociációs rap

A végére hagytam a személyes kedvencemet, a joly jokert, ars poeticám és hipi-hopi szövegfirkász alteregóm múzsaraktárát. Ki mondta, hogy mindig a témák díszkelyhéből kell ihletet merítened? Rappeltél már olyasmiről, hogy sorban állsz a sarki vegyesben? Épp itt az ideje!  Ülj ki az erkélyre egy fél órára (télen sapkasál!), és csak figyelj, hogy mi történik az utcán, vagy nézd meg a buszon veled utazó emberek arcát. Jelentéktelennek tűnik, de sosem tudhatod, mi lesz az, ami beindítja a brainstormingot. Engedd, hogy hétköznapi impulzusokból szülessenek gondolataid. Nem mindig a hiradóból vagy könyvekből jön egy combos ötlet, hanem simán elmész parizerért a boltba, és a vásárlás során egy átlagos élmény megolajozza a kreativitásodat. Javaslom, hogy a szövegedben szerepeljen maga esemény is, ne csak az, amire következtettél belőle. Ez gagyi? Dehogy! Egyrészt baromi laza lesz, és emberi. Másrészt pont ez a művészet: a saját nyelveden közvetíteni, hogyan csapódnak le benned teljesen hétköznapi dolgok. A tálalás, a stilisztika, a hangvétel, a különböző aspektusok, a csavarok, a humor: ezek miatt lehet a csekkbefizetésről szóló trekid egy minőségi és velős társadalomkritika. Az asszociációs és storytelling rap mutat hasonlóságokat egymással, viszont utóbbi magára a történésre koncentrál, előbbi elsősorban a személyes benyomásra. A kettőt szokás fogalmilag keverni, és ezzel nincs különösebb gond, de ha szét tudod választani a kettőt, könnyebb odafigyelned, hogy mire helyezd a hangsúlyt. Túl azon, hogy témát szerzel, úgy tekinthetsz akár egy unalmas hétfői munkanapra is, mint egy újabb alkalomra a témakereséshez.

A "névtelen" 2013-as kislemeze ötcsillagos példa az asszociációs rapre.

Minek ennyit vesződni? Rím a sor végére, oszt irány a stúdió!

Akitől távol állnak ezek a megközelítések, meglehetősen görcsösnek, és túlművészkedettnek tarthatja a fent leírtakat, és unblock az ennyire tudatos rappelést. Ha kialakul benned bizonyos szintű igényesség önmagad és a produktumod iránt, nem kell lexikonokat, táblázatokat, zenekritikákat elővenni, majd négy irodalomtanárral leosztályoztatni a szövegedet - meg amúgy sem. Egy idő után ösztönösen megérzed, hol kell javítanod a texten, és könnyen átlátod, hol kell módosítanod az íráson. Ennek a bejegyzésnek, és magának a blognak a célja, hogy megmutassa: a rap több, mint jelelés és rímelés. A rapp egy olyan műfaj, ahol választhatod a tömegirányt, és könnyen érvényesülhetsz azzal, ha folyton egorappet tolsz. Sőt, előbbivel többen fognak kamázni, elég megnézni a népszerű hazai előadók 90%-át: önmagát ismétlő, megújulni képtelen üres kivagyiskodás. Végtelenül egyszerű megírni egy rapszöveget, de egy igényes, egyedi alkotáshoz idő kell és valós "indíték". Máskülönben erőltetett lesz a dalod. Tavaly terveztem kiadni az első kislemezemet, három beat vár megszövegezésre, de amíg nem érzem azt, hogy egy téma úgy elkap, hogy muszáj gép mögé ülnöm, addig fölösleges kierőszakolni magamból akár egy sort is. (Persze van akinek ez a módszer is működik!) Rajtad áll, mennyi lehetőséget használsz ki egy műfajból, ahol a szövegeden áll vagy bukik gyakorlatilag minden. Legközelebb megnézzük az érme másik oldalát, és átbeszéljük a leggyengébb topikokat.

A bejegyzés végén pedig hallgassátok meg, egy számomra a mai napig telitalálat témaválasztást. Fölösleges kategóriába sorolni, ez a magyar szocio-rap csúcsa: